Kedves Olvasók! Ígéretemet betartva itt az első fejezet! Boldog karácsonyt! Kaphatok a fa alá véleményt? Bár ez még nem a legérdekesebb rész! Puszi:) Luci:)
1990. augusztus 13. Forks
(Bella szemszöge)
- Gyere szívem, vadásszunk! – hívott Edward.
- Hogy is hagyhatnék ki egy ilyen alkalmat! – válaszoltam nevetve.
- Nem tudsz nekem ellenállni – villantotta rám gyönyörű féloldalas mosolyát.
- Mikor tudtam? Na, gyere, mert még elfutnak a nagy egód elől a finom falatok – csókoltam meg.
- Szia, Kisvirágszálam, nemsokára jövünk! Légy jó Jake-kel! – pusziltam meg indulás előtt kislányomat Nessie-t.
- Szia, Anyu! Szia, Apu! – búcsúzott csilingelő hangján a mi kis szemünk fénye.
- Gyere!
- Megyek. Sziasztok! – köszöntem el a többiektől is.
Egy hónap múlva lesz egy éve, hogy vámpírként felébredtem. És nincs nálam boldogabb élőlény a Földön! Ezzel mondjuk Edward állandóan vitatkozik. :D
- Fussunk versenyt! – ajánlotta kaján vigyorral Edward.
- Úgyis tudod, hogy te fogsz nyerni, már nem vagyok olyan erős. De ezt ne mondd meg Emmettnek!
- Hallottam! – hallatszott drága bátyám hangja.
- Hát úgy látszik így jártam… Most tuti legyőz, és sokáig hallgathatom.
- Majd én ellátom a baját, ha egy rossz szót is szól!
- Köszi! Na, de menjünk, mert eltűnnek a jó falatok!
Egy hiúz és két szarvas után jóllakva egy fának dőlve néztem, ahogy Edward a medvével végez. Eszembe jutott, ahogy először vadásztunk együtt. Akkor is így néztem. Aztán régebbi, emberi emlékek törtek fel hirtelen bennem. Ahogy először megláttam, az első csókunk, az esküvőnk, az első éjszakánk, amikor először láttam új szemeimmel. Az emlékek feltörésével, mintha az erőm csökkent volna, egyre fáradtabbnak éreztem magam, bár ez lehetetlen. Azonban világ hirtelen elsötétült.
- Bella, Bella, szerelmem, ébredj! – Edward szólongatott. Ám nem csak ő volt ott, az egész család idejött.
- Mi történt? – kérdeztem, majd felálltam. Ugyanolyan jól éreztem magam, mint mindig, mióta vámpír vagyok. Nyoma sem volt fáradtságnak.
- Az mi is szeretnénk tudni. Mi történt? – kérdezte Carlisle.
- Álltam ennél a fánál, éppen Edwardot néztem, amikor hirtelen fáradtságot éreztem, majd gondolom elájultam.
- Hirtelen egyik pillanatról a másikra estél össze. Nagyon aggódtam – fogta meg a kezem Edward.
- Most már jól vagyok. Menjünk haza!
- Oké, de otthon még megvizsgállak – mondta Carlisle.
- Ha nagyon muszáj!
- Mindjárt megyek én is! – szólt utánunk Jake.
(Jacob szemszöge)
- Siess, oké? – adott puszit Nessie.
- Rendben, csak megnézek valamit.
Nessie elment a többiek után, én pedig el kezdtem figyelni, az állati ösztön dolgozott bennem. Bella azt mondta a fánál állt, amikor elájult. Eszembe jutott Bella terhessége. Először azt hittem meghalt, majd kiderült, hogy terhes, ezért szembe kellett szállnom a fivéreimmel… Sok minden történt.
Nézegettem a fát, semmi különös, csak egy fa. Megfogtam, és mintha megrázott volna… Nagyon furcsa volt, még az éltünknél is furcsább.
Úgy döntöttem hazamegyek, és elmondom Carlisle-nak, hogy a fa a ludas. Lehet, hogy ő tud valamit.
…
